Szakdolgozat magyar nyelv és irodalomból

1. Svetotar Markovic Gimnázium
Szabadka, Petőfi Sándor utca 1
+381-24-552-820
Duna-mítosz a magyar irodalomban
Jókaitól napjainkig
Érettségi dolgozat magyar nyelv és irodalomból
Mentor:
Hajdú Ágnes
__________
(aláírás)
Tanuló:
Tóth Daniella
___________
(aláírás)
Szabadka. 2021. májusa

2. Tartalom
Bevezető 3
1. A mítosz 5
1.1. A mítosz kialakulása és fejlődése 5
1.2. A mítoszok racionális tolmácsolása 7
1.3. Az új mítoszok 7
1.4. Az egyéni mítosz kialakulása 7
2. Jókai és a Duna-mítosz 9
2.1. A Duna szerepe Jókai életében 8
2.2 A Duna jelenléte Az arany emberben 10
2.3. A Kárpáthy Zoltán Dunája 11
3. A Duna-mítosz továbbélése a magyar irodalomban 13
3.1. József Attila a Dunánál című verse 13
3.2. Illyés Gyula A Dunánál Esztergomban 16
3.3. Ady 16
Végszó 16

3. Bevezető
Valójában mi is az a Duna-mítosz? -tehetjük fel a kérdést magunkban. Furcsa az
embereknek e két szó kombinációját hallani, mert nem nagyon szoktunk, illetve szoktak beszélni
róla. Egyáltalán létezik ilyen? -kérdezhetjük. A válasz igen, igen létezik. De akkor, mit is foglal
ez a fogalom magába? Írásomban ezt próbálom majd érthetően és minél részletesebben
megfogalmazni.
Kezdjük a legelejéről. Mi is maga a Duna? „A Duna Európa leghosszabb folyama az
oroszországi Volga után.”1
írja a Google első találatként, persze a Wikipédia jóvoltából. De a
Duna ennél sokkal több. A „Mi Dunánk” mondja a magyar. És ugyanezt mondja a német, az
osztrák, a szlovák, a szerb, a bolgár és a román is. De mindannyian másképp gondolunk rá.
Mindannyiunknak más képet idéz. Egyformán szeretjük, de mégsem. A baden-württembergi az
újszülöttet szereti, a fiatal gyermeket. Az osztrák az ifjú nőt. „Die Donau” mondja az osztrák, s
talán a keringőző, habos, fehér fodros, selyemszoknyás dámát látja. A franciától távol esik, nem
olyan fontos számára, ő fiúsítja: „Le Danube”. A szerb talán a hosszú utat megtett vándort látja
benne, a bolgár és a román a bölcs és öreg, mérhetetlen tömegű hömpölygő folyóra gondolnak.
Nekünk, magyaroknak pedig a legnagyobb folyamunk, mely észak-déli irányban vágja át az
országot és a legnagyobb tájegységeinknek is ő ad nevet.
S mint azt már említettem ő Európa második leghosszabb folyója. Úgy csüngnek rajta a
népek, mint egy nyakláncon. Maga a Duna kilenc országot érint és négy fővárost. E hosszú kék
nyaklánc legékesebb gyöngyei: Bécs, Pozsony, Budapest és Belgrád.
A sokarcú Duna partjain sokarcú ember él. A víz pedig mindenütt szép, ott is, ahol vad, ott
is, ahol szelíd. Mindannyian pedig szerethetjük. A Dunát, amely a part, szikla, tocsogó, felhő,
holtág, híd, csónak, hajó, hal és háló, kő és ház, vár, tölgy és fűz, nád, sirály, kanalasgém, sziget
és ember. Kultúra. Mert a Duna mindez. A föld, a víz, s talán a levegő és az ég is.
Jómagam nem emlékszem pontosan, mikor hallottam a Dunáról. Annyi bizonyos, hogy a
szüleimtől. Utazásaink során sokszor áthaladtunk Baján, a Türr István hídon, és minden
alkalommal amikor a hídon vonultunk, a szüleim csak a Dunáról meséltek. Mindeközben én csak
1
Forrás wiki

4. bámultam ki az autó ablakán és kiélveztem minden pillanatot, amíg a hídon haladtunk, és lassan
haladtunk, mert apukám mindig lelassított annyira, amennyire csak azt tehette, hogy ne
akadályozza a forgalmat. Ilyenkor minden másodpercben a folyót csodáltam, még hátrafelé is
néztem egészen addig, amíg teljesen el nem tűnt a látómezőmből.
Első találkozásomat a Dunával a második, a harmadik, majd a sokadik alkalom követte, és
mindannyiszor gyarapodott a kicsíny tudásom róla. Honnan ered, hová tart, mely országokat szeli
át, mely fővárosok fekszenek a partján és más tények. Bújtuk a mobiljainkat, rákerestünk és
olvastuk egymásnak a talált érdekességeket, történelmi tényeket.
A Duna, mint minden folyó, él. Születik és meghal, gondoltam ilyenkor. Befutja pályáját
és elvérzik. Szép ódon kép: vérző Duna. A Duna folyton folyvást születik és folyton-folyvást
meghal. Beletorkoll a tengerbe. Belehal. A tenger magába fogadja. Felolvad benne. Később
valahányszor az iskolában Európa nagy térképe előtt álltam, mindannyiszor elcsodálkoztam rajta,
hogy hogyan lehet egy folyó ilyen hatalmas. Szelíd folyó, kedélyes, partjain szőlődombok,
gyümölcsös és virágoskertek magasodnak.
A Duna sokáig megőrizte születésének titkát. Hérodotosz2
, Arisztotelész3
, Strabón4
sem
tudták pontosan leírni. Tiberius császár jó helyen keresgél, a mai Bodeni-tónál valamivel
északabbra keresi forrását, melyet Germániájában Tacticus a Fekete Erdőbe tesz. Csak a XX.
század második felében sikerült a Brigach és Berge patakok találkozásából megszülető nagy
folyam főerének és legtávolabbi, legbővebb forrását azonosítani. Így hát a donauschingeni hercegi
kastély kútmedencéje, melyet tán még ma is a Duna forrásának tartanak, le kellett mondjon a
megtisztelő címről. Ám azt a dicsőséget senki el nem veheti a településtől, hogy legelső azoknak
a falvaknak és városoknak hosszú sorában, melyek nevében benne foglaltatik a szó: Duna.5
Sokan felvetették már a kérdést, valójában mi is a Duna. A válaszokból az derül ki, hogy
nem egynemű hanem sokszínű, sokarcú, már-már megfoghatatlan valami. A Dunának van saját
2
http://finnugor.elte.hu/tortenelem/Forrasok/herodotosz.htm
20121.05.03. 21:01:45
3
https://uni-eszterhazy.hu/hefoppalyazat/nevtort/arisztotelsz.html
2021.05.03 21:02:01
4
https://dunaiszigetek.blogspot.com/2012/08/tevedett-e-herodotosz-es-sztrabon-maros.html
2021.05.03 21:04:14
5
https://eletsoja.blog.hu/2015/06/15/vitak_a_duna_forrasa_korul
2021.05.03. 21:05:26

5. története, de történelem is. Maga az elcsorgó idő, egyszerre múlt, jelen és jövendő. Örök óra. A
Duna- ó jaj- bölcsesség. Hagyomány. Habzó hullámai, melyek a hátukon hordják a múló időt. A
múló időt mely mindannyiunk felett elhalad, s már elhaladt, s viszi magával múló emlékünket.

6. 1. A mítosz
1.1. A mítosz kialakulása és fejlődése
A helyközzel máig élő a mítoszoknak ez a köznapi felfogása, bizonyos mértékig abból
fakad, hogy legelőször épp a klasszikus ókori mítoszok épültek be az európai emberek tudatába,
hogy az antik mítoszokról maradtak fenn magas művészi színvonalú irodalmi alkotások, amelyek
a legnagyobb olvasóközönséghez jutottak és váltak ismertté mindenki számára. Bár való igaz,
hogy a 19. századig Európában csak az antik, tehát a görög-római elbeszélések terjedtek el
istenekről, fantasztikus lényekről és hősökről. Különösen az antik istenek és hősök nevét és
történeteiket a reneszánsz kor (XV.-XVI.sz.) tette ismertté, amikor is ebben a korban felébredt az
érdeklődés az antik világ iránt. Ugyanebben az időben jutnak el Európába az első történetek az
amerikai indiánok és az arabok mítoszairól. A művelt társaságokban egyre népszerűbbé vált az
antik hősök és istenek nevének allegorikus használata: „ha Marsot említették, a háborúra
gondoltak, ha Vénuszt, a szerelemre, ha Minervát, a bölcsességre, a múzsákon a művészeteket és
a tudományokat értették. Ez a szóhasználat fennmaradt napjainkig, egyebek között a költői
nyelvhasználatban, amely telis-tele van mitológiai képekkel. A 19. sz. első felében tudományosan
elemzik az indoeurópai népek mítoszait (az ősi indiai, iráni, germán, szláv mítoszokat).”6
A nagy felfedezések után, mikor a tudósok megismerkedtek Amerika, Afrika, Ausztrália
és Óceánia népeinek mítoszaival, kiderült, hogy a történelem egy meghatározott szakaszán,
tulajdonképpen a világ összes népe kialakította a maga mitológiáját. A tudományos kutatások
sorozata, pedig arra derített fényt, hogy magát a nagy világvallásokat is át-átszövik a mítoszok. Az
irodalom pedig előszeretettel dolgozza fel más és más népek és korok mítoszait, könyvtárnyi
szakirodalom egyes népek és világrészek mitológiájáról, és a mítoszok történeti kutatásairól,
eközben nem csak az epikus emlékezetet adták ki, amelyek viszonylag a kései társadalomnak
eredményei, mint amilyen az ógörög Iliász, az indiai Rámájana, a finn Kalevala, hanem kiadtak
nyelvészeti és néprajzi szövegeket is.7
A mítoszok kutatása során meg lehet állapítani, hogy a világ népeinek mítoszaiban szép
számmal vannak visszatérő motívumok és alaptémák. Ilyen motívumok közé tartoznak a Nap, a
6
Sz. A. Tokarev: Mitológiai Enciklopédia I, Gondolat Kiadó, Budapest, 1988, 12.old
7
Sz. A. Tokarev: Mitológiai Enciklopédia I, Gondolat Kiadó, Budapest, 1988, 13.old

7. Hold, a csillagok eredetét elbeszélő mítoszok. Egy csoportjukban gyakran embereknek ábrázolják
ezeket, akik egykor a Földön éltek, csak valamiféle okból a magasba szálltak, a másik csoport
szerint valamiféle természetfeletti lény teremti meg a Napot. A legalapvetőbb és
legkezdetlegesebb mítoszok közé tartoznak az állatmítoszok. Ezek közül a legegyszerűbbek
próbálnak magyarázatot adni egyes állatok tulajdonságaira, ismertetőjegyeire. „Az állat alakú
(zoomorf) Ősökre vonatkozó képzetek ugyancsak az ausztráliai bennszülöttek körében vannak
elterjedve, s totemisztikus képzeteket tükröznek. A földnek szinte minden népe ismer olyan
mítoszokat, amelyekben az emberek állatokká és növényekké változnak. Széleskörűen ismertek a
jácintról, nárciszról, ciprusról, babérfáról (Daphné nimfa), Arakhné pókról szóló antik görög
mítoszok.”8
A mítoszok fő csoportját a világ, a világmindenség keletkezését és az emberek teremtését
elbeszélő mítoszok alkotják. A kulturálisan elmaradottabb népeknek kevés teremtésmítoszuk van.
„Így pl. az ausztráliai bennszülötteknél alig fordul elő az a felfogás, hogy a föld felszíne valamikor
másmilyen volt, azt a kérdést pedig, hogyan alakult ki az ég és a föld, föl sem vetik. Az ember
eredetével sok ausztráliai mítosz foglalkozik. A teremtés, az alkotás motívuma azonban nem fordul
elő: vagy az állatok változnak emberekké, vagy addig félkész emberekét kell „készre csinálni”. A
kulturálisan előrehaladottabb népeknél kialakultak a világ és az ember teremtését elbeszélő fejlett
mítoszok. Igen jellegzetes teremtésmítoszok alakultak ki a polinéziaiaknál, az észak-amerikai
indiánoknál, az ókori Kelet és a Földközi-tenger partvidékének népeinél. Két gondolat vonul végig
ezeken a mítoszokon: a teremtés és a fejlődés gondolata.”9
Két mitológiai felfogás létezik a teremtés gondolatáról. Az első szerint a világot valamiféle
természetfeletti lény teremtette, lehet ez a teremtő Isten, nagy varázsló; a másik szerint pedig a
világ fokozatosan fejlődött ki valamiféle alaktalan állapotból: káoszból, sötétségből, vízből vagy
tojásból. Széleskörűen elterjedt mitológiai motívum például a csodás születés és a halál eredetét
elbeszélő mítoszok sorozata; sokkal később alakultak ki azok a mítoszok, melyek a sorssal, illetve
a túlvilági élettel foglalkoznak.10
8
Sz. A. Tokarev: Mitológiai Enciklopédia I, Gondolat Kiadó, Budapest, 1988, 13.old
9
Sz. A. Tokarev: Mitológiai Enciklopédia I, Gondolat Kiadó, Budapest, 1988, 15.old
10
Sz. A. Tokarev: Mitológiai Enciklopédia I, Gondolat Kiadó, Budapest, 1988, 15.old

8. A mítoszok fejlődésének korai szakaszán ezek többnyire kezdetlegesek, rövidek, hiányzik
belőlük az összefüggő történet. Később ezek fokozatosan bonyolultabbakká válnak. Kibontakozik
az elbeszélés, egymásba fonódnak különböző eredetű szereplők és motívumok, kölcsönös
kapcsolódás alakul ki köztük. „A mítoszalkotás az emberi kultúra történetének egyik legfontosabb
jelensége.”11
A mítosz a korai társadalmaknak a világ megértésének fő formáját jelentette. A mítosz a
saját kora világértését és világélményét tárja elénk. Az embernek a kezdet kezdetétől valamiféle
módon értelmeznie kellett a környezetében történő dolgokat. A mítosz tehát a világ értelmezésének
és megértésének legkorábbi, kiváltképpen az őstársadalomnak megfelelő formája.
11
Sz. A. Tokarev: Mitológiai Enciklopédia I, Gondolat Kiadó, Budapest, 1988, 16.old

9. 2. Jókai és a Duna-mítosz
2.1. A Duna szerepe Jókai életében
A Jókai-féle Duna-szöveg elemzése, az összehasonlító írástudomány lehetséges kérdése,
és erre keresi a választ ez a szakdolgozat. Tanulmányom rámutat Jókai Mór Az arany ember és
Kárpáthy Zoltán című regényeinek mítoszi, újmitológiai és magánmitológiai vonásaira. Az is
tanulmányom részét képezi, hogy hogyan kapcsolódik Jókai Duna-képe a Duna-mítoszhoz. Jókai
Mór még a Claudio Magris-i Közép-Euróra meglétekor írta szövegeit, ezért nyilvánvaló, hogy nála
nem a mai értelemben vett Habsburg-mítosz jelenik meg, de bizonyos kötődések már felmerülnek.
A mítosz megközelíthető olyan fogalomként, amely képes a sokszínű valóság
egységesítésére, ily módon rendet téve a „világ káoszában”, harmóniát hozva a múlt és jelen
ellenmondásaiba. Claudio Magris szerint: „A mítosz ambvivalens fogalom, többre és kevesebbre
is utal, jelenthet lényeget, az idő változásai felett álló értéket, jelenthet pozitív, igaz eszmeerőt, de
jelenthet konstrukciót, sőt akár ideológiai hamisítvány is.”12
Ha a mítosz a logikán kívüli gondolkodás termékeként jelentkezik, akkor beszélhetünk
magánmítoszokról. Ez esetben az emberi lét olyan eseményei válnak mítosszá, amelyek például a
személyiség fejlődését segítik elő, ilyen lehet néha az emlékezés pillanata, az emberhez
kapcsolódó tárgyak, utcák, terek stb.
„Ha ma elhagynám a földi világot, csak azt tudnám referálni annak a másik világi népnek,
hogy ez az elhagyott nagyon szép világ volt”13
- írja Jókai Mór Önéletleírásában. A Jókai recepció
utal arra, hogy: „Jókaiban erős és leplezetlen vágy élt, hogy korának a, XIX. századnak
Magyarországát megismertesse közönségével: a tájakat csakúgy, mint az eseményeket, embereket,
életviteleket, vagy éppen társadalmi szokásokat.”14
Azonban felmerül a kérdés, hogyan is definiálható a Jókai-féle haza-fogalom. Jókai Mór a
márciusi ifjak egyike volt, később eltávolodott a szabadságharc színeitől, azonban elveihez való
hűtlenséggel mégsem vádolható. Forradalmi öntapasztalatának következtében felismerte az
egyetlen járható utat, mely biztosította mindazt, ami a magyarság számára fontos: egy független,
12
Magris Claudio: A Habsburg-mítosz az osztrák irodalomban, Euróra kiadó, Budapest, 1988, 27old
13
A Jókai-jubileum és a nemzeti díszkiadás története, Révai testvérek kiadása, Budapest, 1907, 154old.
14
Fábri Anna: Az eltűnt Magyarország Jókaija, Új horizont, 2000.3.13.

10. nemzeti és demokratikus anyaország létrehozását nemzeti kormánnyal, és szabadon választott
országgyűléssel, nemesi előjogok nélküli, az akkori nyugat-európai értelemben vett liberális
államot - melyet Ausztria kötelékeiben is meg lehetett valósítani, Hiszen - felfogása szerint - ez
volt az egyetlen megoldás.15
Jókai minden körülötte zajló eseményt, a legkisebb történetet, vagy csak egy életképet is
regénnyé szőtt fantáziája segítségével.
Figyelmet érdemel Jókai utazói attitűdje. Ahogyan azt önéletírásaiból, és vallomásaiból
tudjuk, ő maga is sokat utazott- ebben szerepe volt a reformkornak, amely az utazás kora és persze
a romantikus utazásnak is. Bejárta egész Magyarországot, és ez alatt nem a mai, hanem a
történelmi magyar hazára gondolt. Talán e sok utazgatásból következik hőseinek az a sajátossága,
hogy folyton úton vannak, keresik helyüket, hiszen a helyváltoztatás motívuma számos
regényében megjelenik: például Az arany emberben, a Kárpáthy Zoltánban, A kőszívű ember
fiaiban és a Fekete gyémántokban is.
Bármerre is járt, mindig talált valami érdekes történetet, amit terjedelmes regénnyé formált.
„A vidék tele van anekdótákkal s a mező népdalokkal.”16
Azt hiszem, nincs a régi
Magyarországnak olyan tája, melyhez ne kötődne valamely mértékben egy Jókai regény vagy
elbeszélés. Színhelyül szolgáltak a Kárpátok, a Székelyföld, a magyar tengerpart, a puszták, a
mocsarak, a magyar várak, a bástyák és nem utolsó sorban a névtelen Duna-sziget is.
Haza és Duna, e két szó Jókai számára szinte ugyanazt a fogalmat fedheti, hiszen a Duna
az a folyó, amely átszeli Jókai Magyarországát, összekötve Komáromot, Pestet és Budát, a Senki-
szigetét, a Vaskaput és sok más helyet, amelyek valamilyen szintén fontos szerepet játszottak a
nagy mesemondó életében. A Jókai-olvasó szemébe behatoló tájképek nem akármilyen látványok,
hanem a magyar táj mitologizált variánsai.
15
https://tudasbazis.sulinet.hu/hu/magyar-nyelv-es-irodalom/irodalom/irodalom-10-osztaly/jokai-mor-
eletrajz/jokai-mor-eletrajz
2021.04.17. 14:15:57
16
Jókai Mór: Önéletleírása, Athenarum R. Társulata Könyvnyomdája, Budapest, 1895

11. 2.2 A Duna jelenléte Az arany emberben
A sokarcú Duna partjain, a sokarcú ember. A víz mindenütt szép, ott is, ahol vad, ott is,
ahol szelíd. Mindenütt szép az ember is. Még ott, ahol vad, talán ott is. Ha ismerjük. De nem
lehetünk ott mindenütt, nem ismerhetünk meg, így nem is szerethetünk meg mindenkit. De a Dunát
szerethetjük. Jókai is szerette a Dunát. Jókai Mór Dunája, az 1800-as évek Dunája. Az óvilág órási
folyamának nevezi, megszólítja őt a régi nevén: Ister.17
Az aranyember című műve a Dunáról és a Vaskapuról szóló leírással kezdődik. Jókai azon
tűnődik, hogy vajon Neptunus vagy Vulcanus, a végtelen víz, vagy a kőzetet olvasztó tűz, a tenger
vagy a tűzhányó istene teremtette-e a Kazán-szorost és a Vaskaput. „A ránehezülő víztömeg törte-
e magának e kaput, vagy a föld alatti tűz repeszté kétfelé a hegyláncot?”18
– kérdezi mintegy
magától az író. Esetleg Isten alkotta e a gátat? Végül úgy ítéli meg, hogy az istenek és az emberek
közösen. „Az egyik isten keze nyomait hirdetik a Fruska Gora hegy tetején elszórt tengercsigák
kövületei a Veterani-barlang ásatag tengerlakó Saurusai; a másik istenről beszélnek a Bazaltok a
Piatra Detonatán; a harmadikat, a vaskezű embert hirdeti a sziklába vágott hosszú padmalypart,
egy országút, melynek boltozata is van; az óriási kőhíd oszlopmaradványai, az emléktábla a szikla
oldalába domborműként vésve, s a meder közepébe vágott százlábnyi széles csatorna, melyen
nagyobb hajók járhatnak.”19
A „nagy fényes folyam- ős”20
, suttogja áhítatosan Jókai. A romantikus írónak a Duna
mítosz és jelkép. A nemzet, a haza jelképe. A Duna fonalán: Dévénytől a Vaskapuig. A komáromi
születésű Jókainak mindez nem csak eszme, hanem kézzel fogható valóság is, hiszen
gyerekkorában ott lesi a komáromi kikötőben a csigás orrú bajai bárkákat, a hatalmas gabonás
uszályokat, a szentendrei szerb hajósgazdák és a bécsi kereskedők hajóit. Figyeli a nyüzsgést, az
egyszerre három-négy nyelven alkudozó sáfárokat, kalmárokat, iparosokat, az ordítozó szekeres
gazdákat, halászokat, a pohos rác gabonatőzséreket. Bámulja, hogy naptól és szénportól fekete
emberek hogyan talicskázzák az uszályok fedélzetéről a keskeny pallókon a fekete gyémántot, inas
17
Jókai Mór: Az Aranyember, I. kötet, Budapest,1994, 5old.
18
Jókai Mór: Az Aranyember, I. kötet, Budapest,1994, 5old.
19
Jókai Mór: Az Aranyember, I. kötet, Budapest,1994, 5old.
20
Jókai Mór: Az Aranyember, I. kötet, Budapest,1994, 6old.

12. rakodómunkások miként emelik, vontatják partra a szlovák tutajosok, Vágon úsztatott szálfái.21
A
történet szerint Tímár Mihálynak a mai román–szerb határon, az akkori magyar–török határon, a
Duna legveszedelmesebb szakaszán kell elkormányoznia a Szent Borbála nevű hajót és
megmentenie az utasait a vihar és a folyó veszedelmeitől. „Mert a Vaskaputól elkezdve föl egész
Klisszuráig mind a két part minden sziklaormának, barlangjának, a meder minden sziklájának,
szigetének, forgatagának van története, tündérregéje, népmondája vagy zsiványkalandja, mikről
beszélnek a világtörténet könyvei, vagy a sziklába vágott betűk, vagy népénekesek danái, vagy a
hajósok szájhagyományai. Egy kővé vált könyvtár az; a sziklák nevei a kifelé fordított könyvek
sarkai, aki azokat ki tudja nyitni, egy-egy regényt olvashat belőlük.”22
Ilyen Jókai Dunája,
szigetekkel tarkított gyönyörű, és egyben veszedelmes is.
2.3. A Kárpáthy Zoltán Dunája
Budapest a Duna gyöngye. Úgy tartják, Széchenyi István mondta először. Budapestet
nemigen mondhatott, igaz, Pest-Buda is lehet a Duna gyöngye. Ahogy Bécs, Pozsony, Belgrád is
az. Mondjuk úgy: a Duna valóságos gyöngyfüzér. Ám hogy Budapest a Duna városa, az biztosan
igaz. Ha érezni akarjuk ezt a várost, el kell bámulnunk a széles víz felett. Csak, amit innen látunk,
az igazán Budapest. A város, melyet kettészel a folyó. Ennek a városnak olyan a Duna, mintha
tengerpartja lenne. Óriási országút. Panorámát nyitó nagy tér.
Esszém jelen szakaszában még mindig Jókai Dunája élvezi a főszerepet, miszerint
megjelenik egy másik híres regényében is, a Kárpáthy Zoltánban. Ezen regényben legalább olyan
veszélyes mivoltában jelenik meg, mint az arany ember-ben, hanem veszélyesebb formában. A
regényben a folyó legszebb gyöngyét elönti az árvíz. „Talán nem voltunk elég buzgók, talán nem
szerettük eléggé sajátunkat, talán nem gondoltunk arra elégszer, amire szüntelen gondolnunk
kellett volna; hogy íme előjöjjön Isten látogatásunkra, és elvegye azt, ami a legkedvesebb volt,
hogy megtudjuk, mit vesztettünk benne.”23
A nagy pesti árvíz 1838-ban volt. Azon a télen igen sok
hó esett, s a Duna január 6-án azon évszakban szokatlan magas vízállásnál a 0 felett hat és
21
https://nesze-nesze.blog.hu/2009/02/15/regionalis_kultura_jokai_mor_es_komarom_kapcsolata
2021.03.15 21:10:45
22
Jókai Mór: Az Aranyember, I. kötet, Budapest,1994, 16old.
23
Jókai Mór: Kártpáthy Zoltán; Magyar Helikon; 1967, 151.old

13. fél méternél állott be. Buda és Pest között 66 napig volt a Duna jég alatt, miközben a vize
leapadt.24
A tavaszi olvadás a Duna osztrák szakaszain előbb kezdődött, mint Magyarországon, ott
tehát a Duna jege előbb kezdett eltakarodni. Így Bécsnél március 5-én, Esztergomnál 6-án, míg
Pestnél csak 13-án mozdult meg a jég s akkor is megakadt a Csepel- sziget csúcsánál, mely ponton
alul a Duna be volt fagyva. „És a csapás mégsem szűnt. Máskor amily sebesen jött, úgy el is szokott
menni; most még egyre nőtt, egyre fenyegetett. Tudta mindenki az okát, és elborzadhatott,
valahányszor reá gondolt.”25
.
Március 13-án folyvást emelkedő vízállásnál történt a jégtömegek indulása és mindjárt
alább fennakadása. Március 13-án éjféltől 15-én délig 8.20–8.40 méter közt ingadozott a vízállás
a 0 pont fölött, elárasztva a város kétharmadában a pincéket és földszinti helyeket úgy, hogy a
külvárosokban már az áradás első napján egymás után kezdtek összeomlani a házak, melyek
silányabb anyagból épültek. A veszély azonban csak március 15-én délután érte el a tetőpontját,
elborítva oly részeket is, melyeket addig biztos menedéknek tartottak. A víz magassága az utca
színvonala fölött két, három, sőt némely ponton pedig csaknem 4 méter magas volt. Duna- parthoz
közel eső Tél utca egyik házának még az első emeleti ablakain is betört a víz. A város népe,
melyeknek teljes bizalma volt a védő töltésekben, egyáltalában nem volt felkészülve a
veszedelemre. Éppen országos vásár volt Pesten, s rosszat nem sejtve, a sok vásáros nép is itt
rekedt. Az emeletes házak lakói a felső emeletekre vagy a padlásra költöztek többnyire. Némelyek
a polgári önkéntesek vagy katonai mentők kevés számú hajóin, ladikjain, vagy összetákolt
deszkákon, kapukon, fürdőkádakban menekültek. Az ínség mindenütt kétségbeejtő volt.
24
https://cultura.hu/aktualis/a-nagy-pesti-arviz-1838-ban/
2021.04.22 11:02:34
25
Jókai Mór: Kártpáthy Zoltán; 152.old; Magyar Helikon; 1967

14. 3. A Duna-mítosz továbbélése a magyar irodalomban
3.1. József Attila a Dunánál című verse
A vers a költő életének kései korszakában, 1936-ban keletkezett. Ebben az időszakban
zajlott a világban a rohamos fasizálódás. József Attila világosan felismerte az elidegenültség
állapotát, és a magyarázatát az adott társadalmi viszonyokban lelte meg. Ezekben az éveiben jóval
kiegyensúlyozottabb: cselekvő embernek érzi magát. Az 1936-ban induló Szép Szó című lap, a
költő számára szerkesztői állást biztosított. A Szép Szó 1936-os év könyvhetére, különszámot
jelentetett meg, melynek címe Mai Magyarok-régi magyarok volt, a bevezető mű megírására pedig
József Attilát kérték fel. Ez a vers, a Dunánál című mű lett.
A vers három nagy egységből áll, ezek egy-egy témát, tételt fejtenek ki. Egyes-egyedül a
költő személye az, amely összetartja ezeket. A szerkezetet az idő határozza meg – a Duna hullámzó
tömege az, mely összeköti a múltat, jelent és jövőt.
A vers alaphelyzete, hogy a költő a Duna-parton nézelődik, témája pedig József Attila, víz
folyására asszociált gondolatai. A vers három szerkezeti egységét egyetlen logikai szál fogja
egybe, a Duna folyása, mely az élet szüntelen folyását jelképezi a költő számára. A Duna hullámai,
maga a történelem, az eső pedig a múltat jeleníti meg. A Duna folyamát, a történelem folyamával
teszi egyenlővé. Az első részben az érzékelés síkján a múltat hömpölygető Dunát is saját testeként
fogadja el („Mintha szívemből folyt volna tova…”). A Duna a költő konkrét és elvont jelképeinek
sajátosságát egyesíti. Nemcsak egy folyó, a magyarság és a közép-európai népek folyója, hanem
a közös történelem tanúja is egyben.
Az első rész egységet a Duna-metafora biztosítja. Látjuk: a költő részese a történéseknek.
A folyó, a térség jelképe, vízszintesen hömpölyög, az eső mint múlt függőlegesen mozog. A
messziről áradó víz a múltat, az idő folytonosságát idézi fel, s a folyó hullámai a történelmet. Az
eső a múlttal válik eggyé, s egyben előkészíti a harmadik részben közvetlenül megfogalmazott
politikai programot: az embereknek szembe kell nézniük a történelmi idők zaklató kérdéseivel.
A Duna mozgásába emberi mozdulatok is keverednek: ezeket a munkákat férfi végzi, s
mellette feltűnik egy gyengéd női alak is. A férfialak a vágyakozás részeként jelenik meg – „a
versben megjelennek a költő szülei, akikről idilli képet fest, amilyennek látni szerette volna őket
kisgyermekként:

15. Anyám szájából édes volt az étel,
apám szájából szép volt az igaz.”26
Egy képzettársítás kapcsolja össze az anyja munkáját és a Duna tevékenységét. A víz
folyásáról a mosónők fárasztó munkája jut eszébe, majd leszűkíti édesanyjára a kört:
„S mint édesanyám ringatott, mesélt és mosta a város minden szennyesét”
A második részben ugyanerről a Dunáról ősei jutnak eszébe. A második rész a múlt
megidézése. Az ember tudatában a múlt és jelen összekapcsolódik. A jelen embere csak a „százezer
ős” tapasztalatát elsajátítva és felhasználva munkálkodhat, az ősök küzdelmei pedig a jelen
emberének erőfeszítésében nyerik el értelmüket. A múlt a lélek, a jelen a test, az emlékezés pedig
a lélek hatása a testre.27
A Duna magában hordja őseit. Az ősök behatárolják a mai emberek életét, minden ember
magával hordozza ősei gondolatait.
A III. rész hangvétele magasztos, ünnepélyes hiszen ódáról van szó. Ezt a hősök felsorolása
és az indulatos hangvétel támasztja alá.
A végső következtetés, hogy mivel mindannyian egy vérből származunk a Duna mentén
élő népekkel és mivel a Duna mindannyiunkat összeköt, ideje viszonyaink rendezésére. A költő
ezt így fejezi ki:
„… Én dolgozni akarok. Elegendő
harc, hogy a multat be kell vallani.
A Dunának, mely mult, jelen s jövendő,
egymást ölelik lágy hullámai.
A harcot, amelyet őseink vívtak,
26
http://blog.verselemzes.hu/jegyzet/jozsef-attila-a-dunanal-elemzes/2/
2021.05.10 14:02:54
27
http://magyar-irodalom.elte.hu/sulinet/igyjo/setup/portrek/jozsefa/palyap.htm
2021.05.10 14:15:14

16. békévé oldja az emlékezés
s rendezni végre közös dolgainkat,
ez a mi munkánk, és nem is kevés.”
3.2. Illyés Gyula A Dunánál Esztergomban
Ilyés Gyula A Dunánál Esztergomban című művében a Duna teljesen mást jelképez, mint
azt megszokhattuk más költők alkotásaiból, és lehet ezért oly személyes is számomra.
A mű szerkezetileg három részre tagolható. Az első a már megtörtént múltat, a második a
meglévő, keserű jelent, míg a harmadik a szomorú és egyben elérhetetlen jövőt tárja elénk.
A vers 1932-ben íródott, így a mű értelmezéséhez elengedhetetlen tudnunk az adott kor
történéseit. Illyés Gyula Magyarország oly szörnyűséges és keserű időszakába kalauzol minket,
mely még az első világháború szörnyűségeit nem tudta kiheverni. Maga Trianon ténye, pedig még
csak ráerősített arra a nemzeti önébredésre, mely a XX. század 30-as éveiben szinte a világ összes
táján végigsöpört.
A vers alaphelyzete, szintúgy mint József Attila Dunánál című művében, a költő látképe és
gondolatai a folyóról. Ám ezzel ellentétben, Illyés nem a folyó folyására lesz figyelmes, hanem
mintha a Duna vize vöröslene.
„Az ott a határ.” -kezdi a versét a költő, mintha egy irreális dolgot állítana, a számára is
még tíz év távlatából is felfoghatatlan tényről. Már nem úgy tekint a folyóra, mint régen. A folyó,
mely oly sokat jelentett egykoron és adott életet a magyaroknak, már nem a miénk. Igazából már
nem a miénk, de nem is másoké, talán jobb is így, üzeni a vers. Az már csak a határ.
„Úgy vöröslik, mint a térképen
határok piros vonala.”
Ezzel utal a szétdarabolt országra, mely még mindig szakadatlanul vérzik, fájdalma pedig
felbecsülhetetlen. Az első részben Illyés a Trianon ténye mellett utal a Nyugat kegyetlenségére, a
háborút követő vérengzésekre, és a már-már ébredő nacionalizmusra. Az I. rész utolsó versszaka:
„Az árva nemzetek körül a

17. sötét folt… Mintha vádolón
vér szivárogna, áruló vér
megannyi haldokló alól.”
Ezzel a magyar nemzet árvaságára és haldoklására mutat.
A második részben a költő már elfogadja a szomorú tényt, ezt a többször is elismételt
„Országom határa” felkiáltásból láthatjuk. Ebben a részben a költő szomorúan néz át a Duna
túloldalára. Emlékek gyötrik és kisemmizettnek érzi magát, a Duna vizével együtt pedig a költő
szíve is vérzik. A szép, szeretett, gyönyörű folyó, egy fájdalommá válik Illyés és az egész
magyarság szívében egyaránt.
A harmadik és egyben legutolsó szerkezeti egységében a versnek, a teljes elfogadás
következik be. A költő hallja a túloldalról az élet hangjait, bár nem ugyanaz, mint régen. A tényeket
elfogadta, a tizenharmadik versszakban pedig utalást tesz a nyugati országok kegyetlenségére:
„Nagy ívben jönnek át a felhők
napfény űzte árnyékai,
váltakozva hullanak a kettős
partra az ég játékai.”
Ezekkel a sorokkal éreztetni akarta azt, amit minden magyar érez. Magyarország az első
világháború után játékszerré vált a nyugati országok asztalán. A Duna szenvedését, pedig Krisztus
szenvedésével teszi egyenlővé. Hiszen ő szenvedi meg legjobban a magyarság sorsát.
A záró utolsó két versszakban pedig reményt csillant fel számunkra. A szomorú Dunát,
szomorúan őrzik mindkét oldalon az elárvult néma magyar katonák. Testvérek, kik legfőbb vágya
már csak a revízió.
3.3. Ady Endre A Duna vallomása című műve
A vers a költő feloldódásának időszakában, 1907-ben született. S tragikus költő
feloldozásra talált népe kollektívumában. Nem mintha a magyarság huszadik századi sorsa nem
volt volna maga is tragikus. Ady számára népével való teljes azonosulása mégis a feloldódást

18. jelentette: a magyarságban emberi közegre talált. A tragikus költő egy sokkal kisebb körben
feloldoztatott. De ez már nem az ő élete csődje volt, hanem egy közösségnek a történeti sorsa. Ady
pontosan úgy tudott szabadulni egyéni tragédiájából, hogy feloldódott ennek a hulló népnek az
életében.
Ady egyik istenes, félelmetes verse, a Duna vallomása. Ebben népe és ezer éves hazája
viszonyiaról beszél. Vannak nyílt tiszta tájak, ahol az élet szabadon bontakozhat ki, vannak
titkokat rejtegető földek. A Kárpát-medence az utóbbiak közé tartozik. Megvan a külön törvénye,
titka, bűne és bűnhődése. A magyar föld legállandóbb megszemélyesített elemével, a Dunával
mondatja el ezt a törvényt, titkot, bűnt és bűnhődést.
Már maga a Duna is titkokat rejteget. Ezen a földön általában Keletről jött népek telepedtek
le. S a magyart kivéve mindegyik elpusztult. A Duna rejtegeti a pusztulás titkát. Sápadt, szörnyű
vize hozta a halált okozó öreg árnyakat. Nyugatról a vizén, vagy medre mentében ereszkedtek le
a keleti népekre a halált hozó fegyveres hadak, vagy még szörnyűbb hatalmak, eszmék,
gondolatok, életformák. Ezek az egészen más típusú népeket meggyengítették és a halálba dobták.
A vershelyzet a lírai én beszélgetése a vén Dunával. Hol a Duna aktívabb, erősebb
(„fitymálva néz, gúnyos, kurjongat”), miközben a faggató fél, vagyis a lírai én az alárendelt (félre
kalimpál a szíve), de az egyre elszántabb faggatózás lassacskán vallatássá alakul. Az első három
versszakban még a költő mintha félne, míg az időviszony és a tér is kétes.
Az érzelmi és a hangulati fordulatot pedig a negyedik versszak hozza el. A lírai alany pedig
ekkor megragadja a pillanatot. A költő gyóntat, és a Duna vall. A legegzisztenciálisabb kérdéseket
teszi fel Ady, s a legszörnyűbb feleleteket kapja rájuk:
„Mindig ilyen bal volt itt a világ?
Eredendő bűn, lanyha vétek,
Hideglelés, vergődés, könny, aszály?
A Duna-parton sohse éltek
Boldog, erős, kacagó népek?”
Népe történetét és sorsát tökéletesen összefoglalta ebben a versszakban.

19. Bal volt itt a világ, eredendő bűn, vergődés, aszály lecsapódása. Ady izgalmas kérdése:
Vajon ez csak magyar elavultságból, csak a magyar jellemből fakad, vagy pedig ezen a tájon
szükségképpen jut ilyen sorsra minden nép?
„S halk mormolással kezdte a mesét
A vén Duna. Igaz az átok,
Mit már sokan sejtünk, óh, mind igaz:
Mióta ő zúgva kivágott,
Boldog népet itt sohse látott.
A Duna-táj bús villámháritó,
Fél-emberek, fél-nemzetecskék
Számára készült szégyen-kaloda.
Ahol a szárnyakat lenyesték
S ahol halottasak az esték.”
Átok van a Kárpát-medencén. A Duna-táj bús villámhárító, a Nyugat bástyája.
Magyarország mindenestől Európához tartozik, oda is tartozott mindig, a Nyugat érdekében
felállított csapda. A vallomás komor lezárása:
„Sohse lesz másként, így rendeltetett,
Mormolta a vén Duna habja.
S boldogtalan kis országok között
Kinyujtózott a vén mihaszna.
És elrohant tőlem kacagva.”
A titkot tudni vágyó ember megtudott valami sorsfordítóan fontosat, valami súlyos teher
rakódott a vállára, amivel azonban egyedül maradt. A titok megvallója megkönnyebbülten,
kacagva, cinikus eleganciával távozik.

20. Végszó